Baráth Katalin


WANTED! WANTED!

Ismert adatok:
Cím: Érd, Kossuth Lajos utca 32/1.

Életem története:

Mint tudjátok, gimi után kozmetikus (azóta kozmetikus mester) lettem. Később felvettek a Kertészetire (mint élelmiszer technológus mérnök), el is kezdtem ,de végül abbamaradt, mert nem tetszett. 2 év múlva amúgy is Dr leszek. Addig is kiélem magam a kozmetikus és sminkes szakmán belül. 2 éve férjhez mentem (2003. május 31-én, gyermeknapon történt meg az esküvőnk) 4 év ismeretség után. Utána nászútra mentünk, ahol véletlenül leütött a férjem, de nem baj, mert egy év alatt felépültem. Néha még szédülök, már csak kicsit zúg a fülem, de már nem zavar. Aki ezt most viccnek gondolja, röhögjön csak, mert ez nem az. Az egész érdi sztk rajtam röhögött, mikor elmondtam, hogy mi történt velem. De szerencsére a férjemet nem csukták le, mindenhol hangsúlyoztam, hogy véletlen baleset áldozata lettem. Szerencsére ez már a múlté. Egyébként nemrég költöztünk el Érdről Érdre férjemmel és a három hónapos Borisszal (beceneve: Rettegett Iván), egy új építésű 4 lakásos társasházba, kis különbejáratú kerttel. 8 éven belül biztos, hogy 2 gyerekünk lesz, mert szocpolt vettünk fel. Még annyit, hogy a képen én vagyok a bal oldali, ha esetleg valaki nem ismerne fel, mert annyira megszépültem.

WANTED!